Háromszéken példát mutattak intézményalapításból – Kelemen Hunor erdélyi magyar szobrászművész alkotását adományozta a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központnak

2016.04.17 | ,


„A kultúrában sokszor hajlamosak vagyunk inkább a hagyományokra alapozni, mintha mindig csak a múlt öröksége felé fordulnák, holott Erdélyben nap mint nap olyan új értékeket hoznak létre a művészek, amelyek az egyetemes magyar kultúrát gazdagítják. És gazdagították azokban az esztendőkben is, amikor nem volt lehetséges az a fajta kapcsolattartás, együttlét, ami az elmúlt két és fél évtizedben” – hangsúlyozta Kelemen Hunor a Mesterkulcs: technikai civilizáció magyar művészek szemével című tárlat megnyitóján április 17-én, vasárnap a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ (EMÜK) kiállítótermében. Az RMDSZ elnöke a Communitas Alapítvány támogatásával megvásárolt műalkotással gyarapította a kortárs művészeti intézmény állományát. 

Kelemen Hunor az eseményen hazai premiernek nevezte a kiállítást, továbbá arról beszélt, hogy bizakodó a nehéz időszakban alapított háromszéki kortárs művészeti intézmény jövőjét illetően, amelynek tevékenységét az RMDSZ mellett a magyar kormány is támogatja. „Az EMÜK létrehozásakor arra biztattuk egymást a kollégákkal, hogy olyan intézményalapításba vágjunk bele közösen, amely hosszú távon intézményes keretet nyújt az erdélyi és székelyföldi kultúrának. Így hozta létre Antal Árpád polgármester és Tamás Sándor megyei tanácselnök ezt a központot, példát mutatva összefogásból. Bebizonyították, hogy a nehéz időkben is lehet olyan intézményt alapítani, amely a jelenről, de főleg a jövőről szól” – fogalmazott az RMDSZ elnöke, majd hozzátette: a központ küldetése az, hogy a legfrissebb kortárs, illetve a húszadik század második felében keletkezett képzőművészeti alkotásokat összegyűjtse, értékelje és kutassa, azaz felsorakoztassa azokat, az 1945 után keletkezett műveket, amelyek az egyetemes képzőművészet szempontjából értéket jelentenek. „Eme időszak erdélyi magyar képzőművészeti kincseinek összegyűjtésére jelentős összegből gazdálkodhat az intézmény, így még ebben az évben tovább gyarapodhat az állomány” – szögezte le Kelemen Hunor, aki maga is „ajándékkal” érkezet Sepsiszentgyörgyre: Korondi Jenő szobrászművész hetvenes évek elején alkotott szobrát nyújtotta át a központnak. Egyben arra a biztatta a magán személyeket, intézményeket, hogy lehetőségeik szerint járuljanak hozzá értékes erdélyi magyar képzőművészeti darabokkal az állomány további bővítéséhez.

A Szentgyörgy Napok keretében bemutatott Mesterkulcs: technikai civilizáció magyar művészek szemével című kiállítás gyűjteményét Offenbacher Ferenc és Orosz Márton állította össze, a tárlatot pedig dr. Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára az RMDSZ elnökével közösen nyitotta meg. 

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.