Gyermekeink biztonsága a jövő alapja – Iskolabuszokat kaptak Székelyföld települései
Fotó: Mihály László
„Hosszú távú tervezés az, ha az oktatási rendszert, az iskolás gyermekek biztonságát egy felelős kormányzás prioritásának tekinti. Az RMDSZ azért része ennek a kormánynak, hogy minden olyan helyi igényt támogasson, ami a közösséget szolgálja. Ezeknek az iskolabuszoknak az átadása és a ma aláírt településfejlesztési szerződések azt bizonyítják, hogy jól döntöttünk” – mondta Kelemen Hunor szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes a csíkkozmásiaknak azon az ünnepségen, amelyen Victor Ponta miniszterelnökkel és Liviu Dragnea regionális fejlesztési miniszterrel együtt vett részt. Az eseményen hét iskolabusz kulcsát nyújtották át székelyföldi települések polgármestereinek.
Kelemen Hunor ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy az iskolás gyermekeknek biztonságban kell eljutniuk otthonukból az iskolába. Az új iskolabuszok ezt a célt szolgálják Csíkkozmáson, Csíkszentmártonban, Gyímesfelsőlokon, Nagybaconban, Előpatakon és Csíkmadarason. „Azért dolgozunk, hogy a vidéken élő gyerekek megfelelő körülmények között tanulhassanak. Ez csupán egy vonatkozása annak az oktatáspolitikának, amelyet az RMDSZ mindig is kulcsfontosságúnak tekintett” – tette hozzá a szövetségi elnök, aki úgy véli, hogy a hazai körülmények javítása, a települések korszerűsítése jelzésértékű az elvándorlóknak is, hiszen azt bizonyítja, hogy a magyarság itthon is megtalálja a biztonságot és a megfelelő életkörülményeket.
„A gyermekeknek anyanyelvükön kell tanulniuk, ugyanakkor tudniuk kell románul és angolul is, mert mindez szükséges ahhoz, hogy európai polgárokként boldoguljanak” – jelentette ki Victor Ponta miniszterelnök, aki ígéretet tett arra, hogy az oktatási tárcavezetővel is egyeztet a román nyelv elsajátításának pedagógiai eszközeiről és azok javításáról. A kormányfőnek Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke egy újonnan kidolgozott román nyelvtankönyvet nyújtott át, amely figyelembe veszi a magyar gyermekek oktatási szükségleteit.
Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.