Félretájékoztat Tőkés László - Kelemen Hunor szövetségi elnök levélben értesítette az Európai Néppárt vezetőit a romániai belpolitikai helyzetről

2012.07.13 |


Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke levélben tájékoztatta Wilfried Martenst, az Európai Néppárt elnökét, Joseph Daul frakcióvezetőt és Antonio Lopez-Isturiz főtitkárt a romániai belpolitikai helyzetről és az RMDSZ álláspontjáról.

Mint írja, az elmúlt napokban Tőkés László független európai parlamenti képviselő több ízben is megtévesztő szándékú leveleket tett közzé a Szövetségről és annak politikai cselekedeteiről.

„A Romániai Magyar Demokrata Szövetség továbbra is az Európai Néppárt által képviselt politikai értékek mentén cselekszik. Az elmúlt hetek politikai csatározásai közepette a Szövetség képviselői és szenátorai tartózkodtak a Képviselőház és a Szenátus elnökeinek leváltásáról szóló szavazáson, ugyanígy tettek a nép ügyvédjének a leváltásakor is. A szavazáshoz szükséges többség az RMDSZ jelenléte nélkül is megvolt, ezt a kormánypárt képviselői és szenátorai biztosították. Ami pedig a Traian Basescu államelnök leváltását célzó parlamenti szavazást illeti, az RMDSZ Szövetségi Elnöksége valamint a frakciókkal való hosszas egyeztetés után kiderült, nem lehetséges egységes álláspontot kialakítani. Ezért az RMDSZ képviselői és szenátorai lelkiismeretük szerint szavaztak. A romániai magyar közösségen belül is megoszlanak a vélemények Basescu államelnököt illetően, de nem a klasszikus jobb- és balodali poltikai nézetek szerint. A felfüggesztett államfőnek hívei is, ellenzői is vannak a közösségben, attól függően, hogy ki ennyire ért egyet a Basescu elnök vezetési stílusával és az elnöki intézmény súlyával Romániában.” Kelemen Hunor szövetségi elnök a Néppárt vezetőinek címzett levelében utalt arra, hogy az erdélyi magyar emberek képesek racionálisan dönteni ebben a kérdésben, ezért mindenkit arra fog biztatni, hogy a lelkiismerete szerint szavazzon a népszavazáson.

Leszögezi, az RMDSZ továbbra is a jogállamiság mellett száll síkra, és soha nem fog olyan döntést támogatni, amely gyengíteni az állam alapintézményeit, ugyanakkor aggodalommal szemléli Románia hitelvesztését az Európai Unióban és a nemzetközi politikai életben.

Kelemen Hunor tájékoztatta továbbá az Európai Néppárt vezetőit, hogy a hét elején konstruktív párbeszédet folytatott Orbán Viktor magyar kormányfővel, a beszélgetés egyik témája szintén a romániai belpolitikai helyzet és az RMDSZ álláspontja volt.

„Sajnálattal kell megállapítanom, hogy Tőkés László független parlamenti képviselő az elmúlt napokban mindent megtett annak érdekében, hogy az önkormányzati választásokon csúfos vereséget szenvedett pártjának rövidtávú politikai nyereséget szerezzen, annak ellenére, hogy az erdélyi magyar emberek szavazatukkal egyértelműen kinyilvánították a Romániai Magyar Demokrata Szövetségbe vetett bizalmukat” – hangsúlyozta Kelemen Hunor.    

Az RMDSZ elnöke levelében biztosítja az Európai Néppárt vezetőit, hogy folyamatosan egyeztetnek romániai, néppárti testvérpártjukkal, a Demokrata – Liberális Párttal és új elnökével, Vasile Blagaval. A két néppárti alakulat közösen dolgozik annak érdekében, hogy sikeres legyen az Európai Néppárt őszi, bukaresti kongresszusa.

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.