Egymásra vagyunk utalva, kötelességünk egymást erősíteni - a Magyar Szórvány Napját ünnepli az RMDSZ, idén Nagyenyeden
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség 10. Kongresszusa november 15-ét, Bethlen Gábor születésének napját, az Összefogás jegyében a Magyar Szórvány Napjává nyilvánította. Első ízben Déván, tavaly Brassóban, idén pedig Nagyenyeden kerül sor a Szövetség központi rendezvényére. A Magyar Szórvány Napján számos eseménnyel készülnek Temes, Arad, Hunyad, Krassó-Szörény megyékben, valamint Nagybányán, Besztercén és Máramarosszigeten is ünnepelnek ezen a napon. Az RMDSZ központi rendezvényén a szórványkonferencia kezdetét a Fehér megyei szervezet által működtetett Dr. Szász Pál közösségi ház új szárnyának felavatása előzte meg.
Kelemen Hunor szövetségi elnök a Nagyenyeden megszervezett Magyar Szórvány Napján köszöntő beszédében elmondta, hogy az RMDSZ harmadik alakommal ünnepli a szórványban élők napját. Az RMDSZ elnöke hangsúlyozta, hogy a Szövetség javaslatára, a Magyar Állandó Értekezlet határozatának értelmében idén először az egész Kárpát-medence ünnepel november 15-én.
„Az idei évet Bethlen Gábor és Kós Károly évnek jelöltük meg magunk számára, mert úgy véljük, szükséges a nagy transzilván örökséget újra elővenni, átgondolni, értelmezni és újraértelmezni, a közösségi munkában hasznosítani” – mutatott rá a szövetségi elnök. Hozzátette: „szolidárisnak kell lennünk egymással, oda kell figyelnünk egymás gondjaira, és segítenünk kell azok megoldásában. Természetesen más kihívások előtt állnak a tömbben élők, és mások előtt a szórványban élő magyar emberek, de a cél közös: hogy mi magunk dönthessünk a bennünket érintő kérdésekben. Ezért a célért áldozatot kell vállalnunk, ezért a célért dolgoznunk kell, mindannyiunknak. Látszólag a tömbben és a szórványban élő magyar közösségek érdekei ellentétesek. Ez téves, hamis meglátás. Vannak, akik ezt a látszatot keltik, erőltetik, ideológiai alapot próbálnak alája építeni. Szerencsétlen kísérlet ez, szembeállítani ezeket a törekvéseket semmilyen eredményre nem vezet. Én ennek pontosan az ellenkezőjét állítom, azt mondom, hogy végső soron egymást erősíti, erősíteni tudja a Székelyföldön és szórványban élő közösség. Kötelessége ezt így tenni, mert egymásra vagyunk utalva” – mutatott rá az RMDSZ elnöke. Kelemen Hunor hozzátette: „ellenzékben vagyunk, a közösséggel szemben viszont nem voltunk, nem lehetünk és nem is leszünk soha ellenzékben. Nekünk minden körülmények között építenünk kell közös otthonunkat, építményeinkhez hozzáteszünk egy-egy téglát, folytatjuk az utunk, vagy éppen új utat építünk ott, ahol még nincsen, hogy magyar közösségük megmaradjon szülőföldjén”.
„A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és partnerei évente 364 napon át cselekszenek a szórványban élőkért és dolgozókért, a mai napon, a 365. napon ünnepelünk”- hangzott el Kovács Péter RMDSZ főtitkár köszöntő beszédében a nagyenyedi eseményen. Az RMDSZ főtitkára úgy véli, hogy szórványról beszélni divat lett számos közéleti szereplő és szervezet köreiben az elmúlt évek során, és sajnálatát fejezte ki a felől, hogy az ilyen jellegű divatos beszélgetéseknek nem volt semmilyen konstruktív hozadéka, amely a szórványban élő magyar közösség mindennapjain könnyített volna.
„Úgy gondolom, hogy itt Erdélyben az RMDSZ és partnerei az egyedüli olyan szervezetek, amelyek cselekszenek is a szórványért. Évről-évre megnézzük mi történt az elmúlt egy évben és közösen határozzuk meg azt az irányvonalat, amely mentén cselekedni, tenni kell” – hangsúlyozta Kovács Péter ünnepi beszédében. ,,Kapaszkodót tudunk nyújtani minden magyar embernek, hiszen sorra jöttek létre a magyar anyanyelvű oktatási intézményeink, és nem telik el egy olyan év, hogy ne jöjjön egy újabb létre” – mutatott rá a Szövetség főtitkára, továbbá ismertette az RMDSZ azon kulturális programjait, amelyek keretén belül közösen, a helybéli civil szervezetekkel, szülőkkel együtt dolgoztak azért, hogy szórványban biztosítva legyen az utánpótlás.
Ladányi Árpád, az RMDSZ Fehér Megyei Szervezetének elnöke köszöntő beszédében felhívta a figyelmet az iskolák, egyházak és közösségi intézmények fontosságára, amelyeknek a szerepe a magyarságtudat megtartása és erősítése a közösség életében.
„Csak az a magyar szórványközösség képes saját magát megtartani, amelyben a szervezett intézmények magyar közösségi tevékenységet fejtenek ki. Azonban ilyen intézményeket kizárólag az a közösség tarthat el, amely gazdaságilag önálló, amelynek tagjai gazdaságilag függetlenek és saját lábukon állnak. Azok a magyar szórványközösségek, amelyek elszegényednek, megbomlanak, szervezetlenné válnak. A szórványban élő magyarok más magyar ajkú emberrel ritkán vagy egyáltalán nem találkozunk a hétköznapokban és ezért a magyar nyelv használata jelentősen beszűkül, magyarságunk megtartását, nemzeti öntudatunk erősítését, magyar nyelvünk használatát magyar iskoláink, egyházaink és közösségi tevékenységeink biztosítják” – hangsúlyozta Ladányi Árpád.
A megnyitót követően az oktatáspolitika, a Székelyföld-Szórvány Tengely valamint a kulturális és közösségi intézmények témaköreiben tartanak előadásokat, panelbeszélgetéseket.
Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.