Egyhangú határozatot fogadott el a magyar Országgyűlés a Minority SafePack támogatásáról
„A magyar Országgyűlés kedden elfogadott határozata annak üzenete, hogy a magyar állam, a magyarországi politikai pártok nemzeti ügyként, pártok felett álló stratégiai kérdésként tekintenek a Minority SafePack európai polgári kezdeményezésre” – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök. Emlékeztetett: Magyarország már a kezdetektől fogva a kezdeményezők partnere, a mai országgyűlési döntés pedig ennek a támogatásnak a megerősítésére, megújítására szolgál. „Magyarország feladatának és felelősségének tekinti azt, hogy élen járjon az európai polgári kezdeményezés támogatásában. Ma újra azt mondjuk közösen: nem akarunk kevesebbet a határon túl élő magyaroknak, mint azt az egyenlő bánásmódot, amely megilleti őket országuk többségi tagjaival, kontinensük más népeivel” – nyomatékosított.
Európa ma megosztott az őshonos kisebbségek helyzetének rendezése tekintetében: míg a boldogabbik Nyugat-Európában a kisebbségi kérdést megoldották, a volt kommunista országokban – így Romániában – nem. Az RMDSZ elnöke úgy véli, az Európai Unió reformjának idején a kelet-európai őshonos kisebbségeknek is növelniük kell befolyásukat azért, hogy helyzetük rendezése uniós feladat is legyen, ne csak tagállami hatáskör. „A Minority SafePack európai polgári kezdeményezés tehát erős eszköz a kezünkben. 2018-ban történelmi alkalom nyílik arra, hogy olyan európai törvényt kezdeményezzünk, amely bennünket, határon túl élő magyarokat is véd. Magyarországi barátainkat is arra kérjük, ehhez a sikerhez aláírásukkal is járuljanak hozzá” – tette hozzá Kelemen Hunor.
„A magyarországi nemzetiségek és a határon túli magyar közösségek, de velük együtt az európai őshonos kisebbségek is számíthatnak Magyarország támogatására. A magyarországi nemzetiségek egyhangú javaslata áll mögötte, és a magyar parlament valamennyi pártja megszavazta. Sajnos, kevés olyan állam van Európában, ahol a nemzeti közösségek ügyét a kisebbségek és a többség egyformán fontosnak érzi és támogatja. Mostanra nyilvánvaló, hogy a Minority SafePack kezdeményezés a következő évtizedekre meghatározza az európai kisebbségvédelem irányát. Az európai kisebbségi közösségek előre menekülnek, maguk készítenek törvényjavaslatot, bíznak abban, hogy közös erőfeszítéssel, a többségi társadalmak egy részének támogatásával sikerre viszik tervüket” – nyilatkozta Vincze Loránt. A FUEN elnöke hozzátette: reméli, hogy a nemzetpolitikai ügynek számító Minority SafePack – Európai védelmet jogainknak! kezdeményezést a magyar állampolgárok nagy számban fogják aláírni.
A Magyarországi Nemzetiségek Bizottsága által beterjesztett határozat kinyilvánítja: az Országgyűlés védendő alapvető értéknek tekinti az őshonos nemzetiségek létét és fennmaradását, az általuk létrehozott sajátos nyelvi és kulturális gazdagságot, továbbá egyetért azzal a törekvéssel, hogy az őshonos nemzeti közösségek a jövőben is szülőföldjükön boldogulhassanak. Az Országgyűlés „bátorítja a hazai magyar és a nemzetiségekhez tartozó polgárokat, a külhoni magyar nemzetrészek tagjait, hogy aláírásukkal támogassák a Minority SafePack polgári kezdeményezést”, valamint reményét fejezi ki, hogy az aláírásgyűjtés feltételeinek teljesítését követően az Európai Bizottság támogatni fogja a kezdeményezők jogalkotási programjának megvalósítását.
Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.