Csíkszeredában lesz az RMDSZ tizenegyedik kongresszusa
Május 25-én Csíkszeredában tartja soron következő kongresszusát a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, ahol módosítják az alapszabályzatot és a programot is - jelentette be pénteken, Kolozsváron Kelemen Hunor szövetségi elnök.
A Területi Elnökök Konzultatív Tanácsát követően az RMDSZ elnöke a sajtónak elmondta, az RMDSZ történetének legnagyobb kongresszusát szervezik idén, amelyre meghívják a Szövetség színeiben megválasztott polgármestereket, akik szavazati joggal küldöttekként vesznek majd részt a tanácskozáson, így közel 800 fős kongresszus lesz Csíkszeredában. „Bízom benne, hogy ez a kongresszus megalapozza a Szövetség építkezését és megerősödését a jövőben” – hangsúlyozta Kelemen Hunor.
Közösségi szimbólumainkat továbbra is használjuk
Az aktuális politikai helyzetről szólva a szövetségi elnök leszögezte: „a nemzeti kisebbségeknek, a helyi közösségeknek joguk van használni a saját szimbólumaikat, a saját jelképeiket. Ez a legtermészetesebb a XXI. században, egy Európai Uniós tagállamban, ez nem sérti sem Románia általános érdekeit, sem a román állampolgárok partikuláris érdekeit, és nem törvényellenes. Mi azt az álláspontot képviseljük, hogy a szimbólumok használatára normális körülményeket kell biztosítani, és ezt nem lehet sem hatalmi szóval, sem paranccsal betiltani. Nem lehetett eddig sem, nem lehet ezután sem. Közösségi szimbólumainkat használni kívánjuk a továbbiakban is”. Kelemen Hunor ugyanakkor elmondta, nyugalomra és higgadtságra int mindenkit, és kifejezte elégedettségét annak hallatán, hogy Románia és Magyarország külügyminiszterei beszéltek, és egyeztettek erről a kérdésről. „Én is úgy vélem, hogy egy adott probléma esetében nem nyilatkozatok szintjén kell kommunikálni, hanem intézményes keretek között, a két kormánynak a tárgyalóasztalnál kell ezeket megoldania. Bízom benne, hogy ezt a mesterségesen szított konfliktust vissza lehet a normális mederbe terelni, és a közösségek a szimbólumaikat, jelképeiket használni tudják a továbbiakban is.”
Kudarctörténet a nyolc fejlesztési régió, nem kell ezt megerősíteni
Az idén esedékes régióátszervezésről az RMDSZ elnöke elmondta, erre vonatkozóan még nem létezik hivatalos változat, azonban meglátása szerint elsősorban az állampolgárok érdekeit kell szem előtt tartani. „Romániában a fejlesztési régiók jelenlegi felosztása egy kudarctörténet, és az is marad, ha jogi és adminisztratív hatáskörökkel egészítik ki. Nem lehet az a cél, hogy a megyék között már létező különbségeket, aránytalanságokat erősítjük tovább egy olyan formában, amelyről tudjuk, hogy nem működőképes. Figyelembe kell vennünk az egyes térségek történelmi, társadalmi és hagyományos összefonódását, ennek megfelelően kell kialakítanunk az új fejlesztési régiókat. Konstruktív hozzáállásra van szükség minden politikai alakulat részéről” – hangsúlyozta a szövetségi elnök. Hozzátette, az RMDSZ különböző testületeiben megbeszélésekre kerül sor február végén és március elején ebben a témakörben, a végleges tervezetet pedig ezek után ismertetik.
Románia nem nemzetállam
Az alkotmány módosítására vonatkozóan Kelemen Hunor kijelentette, annak ellenére, hogy a Szövetség ellenzékben van, és szavazataik semmiképpen nem befolyásolják a törvényhozást, továbbra is keresik a politikai párbeszéd lehetőségét. „Fontosnak tartjuk az alkotmány módosításakor a Képviselőház és a Szenátus hatásköreinek a szétválasztását, korlátozni kell a sürgősségi kormányhatározatok és a felelősségvállalás általi döntéshozatalt, és az RMDSZ a kitart az egyes cikkely módosítása mellett, amelyből a nemzetállamra vonatkozó kifejezést akarjuk kivenni, mert az nem felel meg a romániai valóságnak. Egy demokratikus társadalomban nem lehet ez sem tabutéma, a nemzetállamra vonatkozó kitétel törlése pedig az egyenlőség érzetét erősítené a nemzeti kisebbségekhez tartozó állampolgárokban” – ismertette Kelemen Hunor.
Újságírói kérdésre válaszolva, hogy körvonalazódik-e valamilyen részlete annak a nyitásnak, amelyet az RMDSZ elnöke egy novemberi kolozsvári fórumon 2013-ra ígért, Kelemen Hunor elmondta: „sok helyen elkezdődtek a tisztújítások az RMDSZ helyi szervezeteiben, és mindenkit visszavárunk az RMDSZ-be, aki tőlünk ment el. De azokat is várjuk a szövetségbe, akik eddig nem politizáltak". Hozzátette, nem titok, hogy éppen a tegnap egyeztetett Izsák Balázzsal, a Székely Nemzeti Tanács elnökével az európai polgári kezdeményezésről, azt megelőzően pedig Bíró Zsolttal, a Magyar Polgári Párt elnökével találkozott, akivel aktuális politikai kérdésekről beszélgetett.
Hanganyag: Kelemen Hunor nyilatkozata
Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.