Bejegyezte az Európai Bizottság a kisebbségi európai polgári kezdeményezést
„Nem hátráltunk meg, amikor az Európai Bizottság elutasította a Minority Safepack kezdeményezést. S nem hátrálunk meg most sem, amikor lehetőség nyílik arra, hogy befejezzük mindazt, amit évekkel ezelőtt az európai polgári kezdeményezéssel el akartunk érni: mi továbbra is párbeszédet kérünk az őshonos európai kisebbségek nevében az uniós intézményektől egy közös kisebbségvédelmi keretszabályozás létrehozásáról és a nyelvi-kulturális sokszínűséghez kapcsolódó intézkedésekről” – nyilatkozta Kelemen Hunor szövetségi elnök, aki az RMDSZ delegációjával az Európai Néppárt máltai kongresszusán vesz részt jelenleg.
Vincze Loránt úgy fogalmazott: „A Minority SafePack kezdeményezés új és mindeddig páratlan lehetőséget nyit a kisebbségi érdekérvényesítés előtt.” A FUEN elnöke az EB-vel kötött megegyezés hátteréről is beszélt: „Elfogadtuk az Európai Bizottság részleges bejegyzésre vonatkozó ajánlatát, hiszen nagyon fontosnak ítélt javaslataink szinte kivétel nélkül bekerültek, és egészében a Minority SafePack kezdeményezés több, mint nyolcvan százaléka bekerült a csomagba. Ez egy olyan eredmény, ami minden várakozásunkat felülmúlta, ezt a csomagot bátran bemutathatjuk Európában. Nem kevesebb, mint kilenc jogi aktus jöhet létre az aláírásgyűjtés nyomán, ami több mint, ami a Római Szerződés elfogadása óta összesen az uniós kisebbségvédelemben történt.”
Vincze Loránt elmondta, hogy az aláírásgyűjtést a FUEN egy intenzív és látványos kampánnyal szeretne véghezvinni. Az 1 millió aláírás összegyűjtésére 12 hónap áll a kezdeményezők rendelkezésére és nem csak kisebbségi személyek, hanem bármely európai állampolgár aláírhatja. „Egy évünk van arra, hogy felhívjuk Európa figyelmét hatvan millió polgárra, akik valamely kisebbségi nemzeti közösséghez vagy nyelvi csoporthoz tartoznak. Beszélni kívánunk magyar közösségeink helyzetéről és terveiről is, valamint meg akarjuk győzni az európaiakat, hogy aláírásukkal követeljék a nyelvi és kulturális hagyaték védelmét, támogassák a kisebbségi régiókat” – fogalmazott Vincze Loránt.
„Az RMDSZ európai kisebbségpolitikai célkitűzése természetesen otthoni kihívásokkal is kiegészül, hiszen olyan anyanyelv-használati törvénymódosítást nyújtunk be hamarosan, amely kötelezővé tenné a nyelvi jogok alkalmazását minden olyan területen, ahol magyarok élnek. A jelenlegi húsz százalékról tízre csökkentetnénk az anyanyelv-használati küszöböt. A törvény értelmében magyarul is feliratozni kellene a településeket, utcaneveket, intézményeket és közterületeket, a közérdekű információkhoz való hozzáférést pedig magyar nyelven is biztosítani kellene. Amennyiben nem tartanák be a törvényeket, szankciók is járnának” – tette hozzá Kelemen Hunor.
***A Minority SafePack európai polgári kezdeményezés a FUEN legnagyobb politikai projektje, amelyet az RMDSZ, a Dél-tiroli Néppárt (SVP) és az Európai Nemzetiségek Ifjúsága (YEN) kezdeményezett. A „Nem vagy egyedül. Egy millió aláírás a sokszínű Európáért!” mottót viselő dokumentum tizenegy EU-s intézkedést és jogszabályt javasol, amely az európai őshonos nemzeti és etnikai kisebbségek védelmét és érdekét szolgálja a következő területeken: regionális és kisebbségi nyelvek, kultúra és oktatás, regionális politika, közképviselet, egyenlő bánásmód, audiovizuális és egyéb média, regionális (állami) támogatás.
A javaslatcsomagot a kezdeményező bizottság 2013-ban nyújtotta be. Az Európai Bizottság uniós kompetenciahiányra hivatkozva elutasította bejegyzését, így nem kezdődhetett el egy uniós jogi aktus elfogadását célzó egy millió támogató aláírás összegyűjtése. A kezdeményező biztosság tagjai között van Hans Heinrich Hansen, a FUEN volt elnöke, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, valamint az ENSZ egyik magas rangú diplomatája, kisebbségi képviselők, regionális vezetők és miniszterek. Az ügymenet során Magyarország a kisebbségek oldalán, Szlovákia és Románia pedig az Európai Bizottság oldalán lépett fel, a tárgyalásra 2016. szeptember 16-án került sor. A 2017. február 3-án kihirdetett döntés értelmében az Európai Bizottság egy új, részletesen megindokolt döntést kellett hozzon.
Az európai polgári kezdeményezés intézményét 2012-ben vezette be a Lisszaboni Szerződés. Az új jogintézmény értelmében a legalább 7 tagállamból származó 1 millió aláírás összegyűjtése esetén az Európai Bizottságnak meg kell fontolnia jogalkotási folyamatot elindítását a polgárok által javasolt tárgyban. Az 1 millió aláírás összegyűjtésére 12 hónap áll a kezdeményezők rendelkezésére és nem csak kisebbségi személyek, hanem bármely európai állampolgár aláírhatja.
Részletek a Minority Safepackről:
https://www.fuen.org/hu/temaink/europai-polgari-kezdemenyezes/
Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.