Az RMDSZ Kereszténydemokrata Platformja Kelemen Hunort támogatja
Az RMDSZ Kereszténydemokrata Platformja bizalmat szavaz az újabb mandátumért induló Kelemen Hunor szövetségi elnöknek – hangzott el a szervezet csíkszeredai küldöttgyűlésén.
„Támogatjuk Kelemen Hunort indulását, hiszen azt tapasztaltuk, hogy az eltelt, négyéves mandátuma alatt határozottan, következetesen tett azért, hogy a fontos döntések minél szélesebb, alaposabb, demokratikus keretek között szülessenek meg”– fogalmazott Kelemen Kálmán, a Szövetség Kereszténydemokrata Platformjának elnöke. Kiemelte: az RMDSZ elnöke tárgyilagos, rátermett, széles látókörű politikus, aki eddigi politikai tevékenysége során a magyar közösség hosszútávú érdekeiért küzdött, mindez garancia a Szövetség következő négy évének következetes munkájára.
A Küldöttgyűlésen a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Platform, valamint a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Társulat döntött a Kereszténydemokrata Mozgalom következő kongresszusának megszervezéséről is, amelyre március 18–19-én kerül sor Brassóban közel nyolcvan küldött és meghívott részvételével. A jelenlévők ugyanakkor megnevezték küldötteiket az RMDSZ Kongresszusára is.
Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.