Az RMDSZ fellép a kézdivásárhelyi történések manipulatív beállítása ellen – Kelemen Hunor a hazai döntéshozókat és az uniós tagállamok nagyköveteit tájékoztatta az ügyről

2015.12.10


Az RMDSZ elnöke Klaus Johannis államelnökkel és Dacian Cioloș kormányfővel folytatott tájékozató beszélgetését követően az Európai Unió tagállamai bukaresti nagyköveteinek címzett levelében ismertette a kézdivásárhelyi történésekkel kapcsolatos álláspontját.  „Komoly aggodalomra ad okot, hogy a kézdivásárhelyi történéseket az eljáró hatóságok nyomán a román média nagy része a kollektív bűnösség elve alapján tálalta. Ennek könnyen belátható eredménye lehet, hogy a jogos magyar követeléseket is veszélyként könyveli el a román társadalom. Aggodalmainkról az elmúlt napokban alkalmam volt tájékoztatni az államfőt és a miniszterelnököt is, akik egyaránt osztották aggályainkat, azonban megnyugtattak abban a tekintetben, hogy a történtek nem jelentenek irányváltást a romániai magyar kisebbséghez való viszonyban. Ezért talán nem ok nélkül bízhatunk abban, hogy az elmúlt napok turbulenciái nyomán a román és a magyar közösség viszonya ismét normalizálódik”– hangsúlyozta Kelemen Hunor abban az angol nyelvű tájékoztató levélben, amelyet december 9-én, szerdán juttatott el az Európai Unió tagországai bukaresti nagyköveteinek a kézdivásárhelyi történések kapcsán. 

Az RMDSZ elnöke a médiamanipuláció miatt tartotta fontosnak azt, hogy személyesen tájékoztassa az ügyről az uniós diplomáciai kirendeltségek vezetői.  A tájékozató levélben részletesen ismertetette a december 1-jén kirobbant ügy eddig ismert adatait és a közvélemény által továbbértelmezett vonatkozásait. Kelemen Hunor nyomatékosan kitért azokra a súlyos torzításokra és manipulatív értelmezésekre, amelyek hosszú távon meghatározhatják többség és kisebbség viszonyát. 

A szövetségi elnök ugyanakkor nehezményezte azt is, hogy az illetékes hatóságok által még nem tisztázott ügyet a közéleti fórumokon azonnal összekapcsoltak a párizsi terrorcselekményekkel, a sajtó pedig napokig a romániai magyarokra vonatkozó összeesküvés-elméletekkel volt tele. „A DIICOT eljárása és a kialakuló médiahisztéria nem maradt nyom nélkül a többségében magyarok lakta Kézdivásárhely közösségében sem. Az elmúlt napokban százak tüntettek folyamatosan Beke szabadon bocsátása mellett és a média méltatlan támadásai ellen” – hívta fel az uniós diplomácia figyelmét az RMDSZ elnöke, aki hangsúlyozta: az általa vezetett érdekvédelmi és érdekképviseleti szervezet elutasít mindenfajta, bármilyen irányból érkező szélsőséget, hiszen bebizonyosodott: 26 év alatt nem ezek határozták meg többség és kisebbség együttélését, így a hazai társadalom továbbra sem engedhet az ilyen jellegű hangulatkeltésnek. 

„A leghatározottabban visszautasítjuk azt, hogy a román politika és média egyes képviselői egy egész közösséget bélyegezzenek meg, hogy a magyarság egészét próbálják terroristaként beállítani. Ez a fajta gondolkodásmód nemcsak hibás, hanem káros is. Képes lerombolni mindazt, amit az elmúlt negyedszázad során a román és magyar közösség közösen kialakított, mert aláássa a toleranciát és a társadalmi békét” – szögezte le tájékoztató levelében Kelemen Hunor.

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.