Állásfoglalás
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség értetlenül áll a hír előtt, hogy Máté András Levente Kolozs megyei parlamenti képviselőt, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetőjét 6 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Legfelsőbb Bíróság. Bár az ítélet nem jogerős, különösen furcsának találjuk ezt annak tudatában, hogy ebben az ügyben már született döntés, a hatóság pedig elrendelte a bűnvádi eljárás megszűntetését.
Ismervén a törvényeket, meg vagyunk győződve arról, hogy az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője nem szegett meg egyetlen hatályos jogi normát sem, és bízunk abban, hogy az igazságszolgáltatás döntéseit a törvényi és alkotmányos előírásoknak megfelelően, és az Alkotmánybíróság azon határozatainak szellemében hozza, amelyek az összeférhetetlenségek, érdekellentétek, és a közméltóságok jogi státuszát szabályozó normák helyes értelmezéséről szólnak.
A Szövetség szolidáris Máté András Leventével, hiszen egy olyan politikusról van szó, aki hosszú éveken keresztül a közösség érdekében végezte munkáját.
Az RMDSZ várja a Legfelsőbb Bíróság végleges döntését ebben az ügyben, addig is úgy véljük, az ártatlanság vélelme megilleti kollégánkat.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség nevében,
Kelemen Hunor szövetségi elnök
Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.