Az RMDSZ államelnök-jelöltje emlékező beszédében azt is hangsúlyozta, hogy az egyén csak akkor lehet szabad, ha a körülötte élők is szabadok. És bár az egyéni, és kollektív felelősségről sokat lehet beszélni, nem biztos, hogy a XXI. századi ember valóban megérti: hogyan történhetett meg, hogy emberek millióit gettóba zártak, haláltáborba küldtek, csak azért, mert zsidók voltak, mert más nyelvet beszéltek.   

„Szegényebbek vagyunk a kolozsvári zsidóság nélkül. Nem tudjuk, hogy az innen deportált tizennyolcezer ember közül ki és mivel gazdagította volna ezt a várost, ezt a régiót, ezt az országot, de az biztos, hogy gazdagabbá, szebbé, erősebbé tette volna minden egyes elveszett élet” – jelentette ki Kelemen Hunor, aki szerint a 70 éve tartó folyamatos, mély döbbeneten és a velőig hatoló felháborodáson túl, e történelmi esemény felidézésekor arra is kell figyelnünk, hogy ne essünk a pusztán vészterhes emlékezés kelepcéjébe. 

„Én ma arra is szeretnék emlékezni, hogy mit adott ez a kultúra a világnak. És ez három nagyon fontos tanulság, jelkép, ami a személyes értékrendemben is jelentős helyen áll” – fogalmazott az RMDSZ államelnök-jelöltje, aki elsőként a közösségi lét fontosságát és mindmáig érvényes szabályait, a tudás és a bölcsesség kultuszát, harmadikként pedig a mindenkori világégésen, katasztrófákon való fölülemelkedés képességét említette a zsidó kultúrából származó értékként. Kelemen Hunor emlékező beszédét Kertész Imre Kaddis a meg nem született gyermekért című esszéregényének utolsó gondolataival zárta, és hozzátette: ezek a sorok legyenek a második világháború tragédiájának tanúbizonyságai.