A magyar közösség felháborodását is jelezni fogjuk a szenátusi szavazáson – Kelemen Hunor a magyarellenes és alkotmányellenes törvénykezdeményezésről
„A tervezet magyarellenes és alkotmányellenes. Meggyőződésem, hogy egy ilyen kezdeményezés nem állja ki a szenátusi szavazás próbáját. Egyszerűen azért nem, mert olyan kitételeket tartalmaz, amelyek az alaptörvénybe ütköznek, hiszen az egyértelműen biztosítja a kisebbségi közösségek jogait. Nem lehetséges az, hogy egy törvény ezeket felülírja. A szenátusban napirendre kell tűzzék, az RMDSZ ott fogja leszavazni Bogdan Diaconu nacionalista ámokfutását” – jelentette ki Kelemen Hunor február 18-án, csütörtökön azt követően, hogy az alsóházból a felsőház asztalára került át az a törvénykezdeményezés, amely megtiltaná a kisebbségeknek anyanyelvük használatát a romániai közigazgatásban. Ezt megelőzően, a képviselőház szerdai plenáris ülésén a tervezet elfogadásának módozata ellen tiltakozott Szabó Ödön képviselő: azt hangsúlyozta, hogy egy alkotmányellenes kezdeményezést vita hiányában nem szabad támogatnia a törvényhozó testületnek.
Az RMDSZ elnöke a magyarellenes tervezetről azt mondta, hogy a Szövetség minden rendelkezésére álló eszközzel harcolni fog ellene és arra hívta fel a figyelmet: a román nyelv kizárólagos használatának gondolata jogos felháborodásra, aggodalomra adott okot a magyar közösségben. „Ugyanezt a jogos felháborodást jelezték az RMDSZ képviselői a szakbizottsági vitán. A jogi bizottságban sikerült is kieszközölnünk azt, hogy negatívan véleményezzék a tervezetet, amelyet azonban tiltakozásunk ellenére sem tűztek napirendre” – nyomatékosította Kelemen Hunor, aki szerint a szenátusban lesz alkalom az elutasítására, hiszen ott már nem spórolható meg a vitára való előterjesztése. „A szenátus a döntő ház ebben az esetben. Ott még hátra van a vita, és meggyőződésem, hogy a szakbizottságokban és később a plenáris ülésen meg fogjuk buktatni Bogdan Diaconu tervezetét, ahogy tettük ezt más hasonló törvénytervezetek esetében is. Ebben a szavazásban benne lesz a teljes magyar közösség felháborodása” – szögezte le az RMDSZ elnöke. Azt is hozzátette: Romániának, egy önmagát demokratikus jogállamnak nevező országnak a jelenlegi helyzetben érdekei ellen szól az, hogy egy alkotmányellenes, kirekesztő, szélsőségesen nacionalista tervezetet elfogadjon.
Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.